Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lovak az őssejtkutatásban

2011.04.02

A világon először sikerült lovak testi sejtjeiből olyan őssejteket létrehozni, amelyek később szinte bármilyen sejttípussá képesek átalakulni. A kanadai Mount Sinai Kórházban dolgozó dr. Nagy András vezetésével elért eredményeknek - a lehetséges állatorvosi alkalmazásokon kívül - az emberi gyógyászatban is komoly szerep juthat a jövőben, elsősorban az ízületi problémák jobb megértésében, de akár a Parkinson kór, vagy a cukorbetegség gyógyításában is jelentős előrelépést jelenthet.

Dr. Nagy András és kollégái a világon először hoztak létre lovakból olyan őssejteket, amelyek szinte bármilyen sejttípussá képesek átalakulniDr. Nagy András és kollégái a világon először hoztak létre lovakból olyan őssejteket, amelyek szinte bármilyen sejttípussá képesek átalakulni. Ezeket a sejteket nevezik pluripotens őssejteknek.

A testi sejtek újraprogramozása két hónapot vett igénybe. Az így létrejött sejtek ezt követően pluripotenssé váltak, vagyis olyan sejtek lettek, amelyekből bármilyen szövettípust elő lehet állítani. "A pluripotenciát az összes jelenleg rendelkezésre álló teszttel megerősítettük, így elmondható, hogy ezeket a sejteket valóban fel lehet majd használni a regeneratív orvostudományban".

„Reméljük, hogy ezek a sejtek ma még gyógyíthatatlannak vélt betegségek kezelésére lesznek használhatók” mondta Dr. Nagy András. „Módszerünkkel nincs szükség arra, hogy embriókat használjunk fel az őssejtek kinyerésére, felnőtt egyedek szöveteiből is képesek vagyunk azokat létrehozni.”

Ilyen sejteket embernél és más állatfajoknál már eddig is sikerült létrehozni (például bőrsejtekből), de ez az első alkalom, hogy ezt lovaknál érték el. Az eredmények az emberi és az állatgyógyászat szempontjából is komoly áttörésnek számítanak, hiszen emberi betegségek modellezésére sok esetben jobban megfelelnének a lovak, mint a jelenleg legáltalánosabban használt egerek.

A lovak elsősorban azoknak az emberi betegségeknek a tanulmányozására lennének alkalmasak, amelyek az inakat, az ínszalagokat, az ízületeket és a csontokat érintik. Ilyen kórkép például a köszvény és az ízületi gyulladás (arthritis). Az eredmények a lovak gyógyításában is sokat segíthetnek majd, tekintve, hogy a csonttörések, a porcokat érintő károsodások, továbbá az inak és az ínszalagok sérülései igen lassan gyógyulnak.

Dr. Nagy András 1994 óta tagja a Mount Sinai kórház csapatának. 2005-ben Kanadában elsőként kezdett őssejtkutatásokat be nem ültetett embriók felhasználásával.

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< November / 2016 >>


Statisztika

Online: 4
Összes: 608808
Hónap: 3688
Nap: 113