Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új NapLÓ 8.

2010.05.14

Már jól kezdődött a nap. Sőt: a hét. Mindig szemerkélt az eső, csattan a villám.

Tegnap éppen az iskola gyanánt használt pincében voltunk, ami nem is pince tulajdonképpen, inkább 1 db 50 éve nem használt lakosztály. Már az első héten kitörték a fiúk néhány ablak üvegét, így még jobban lehetett hallani az eső dörömbölését. Mikor legutáltabb tanárom tartott órát, mesébeillően elkezdett dörögni és villámlani az ég. Méghozzá felmérőosztás kezdetén.

Mivel az utolsó órát nem volt hajlandó megtartani a tanár, hamar mentünk haza, méghozzá esőszünetben. Hál' Istennek, hiszen reggel szép időnek indult, és nem hoztam esőkabátot.

Ma borongós idő, volt, de nem volt semmi jel, hogy leszakadna az ég. Hazaérve (a 2 kilométeres meredek biciklizés után) tudtam meg, hogy mehetek 2 óra múlva lovagolni. Ebédelés után húztam a nadrágom, és vettem a cuccom, bár még nagyon korán kezdtem el szedelőzködni, és ezt én is tudtam. Mire már a kocsiban voltunk anyával, aki a sofőrt játszotta, nekiállt zuhogni az eső. Mit tegyünk? Anya felhívta az edzőt, de nem vette fel a telefont. 5 percet vártunk, és az eső (ahogy a remény egy szép lovaglás iránt) csitulni kezdett. Rezeg és csöng a telefon, az edző visszahív, ott még nem esik semmi. Próba szerencse, elindultunk.

Már bent várt rám Csavri, és az edző az egyik, míg én a másik felét pucoltam a lónak, aztán ő a lovat cuccolta fel, én meg magamra öltöttem lovaglógúnyám.

Kint a karámban nem utalt semmi arra, hogy ismét esni akarna, de északról újabb felhőket sodort felénk a szél.  Elmentünk a hátsó kiskarám felé. 1 ultralassú kör lépés után már be is pöccentettem ügetésbe, de az is naaaaaagyon lassú volt, és nekem nincsen pálcám, és csak minden lépésénél nyomtam oldalba, ami úgy látszik nem volt elég. Az edző folyamatosan pampogott, hogy gyorsítsak, amit én is jól tudtam, hogy jó lenne, meg kellene, de ha nem megy a ló...! Féllovardában még nagy nehezen megtartotta az iramot, de az átlóváltással és a kiskörrel sokat szenvedtem.

Megint semmi jel afelől, hogy megmaradhat az ügetés, de kiskörben az atya Istennek sem! Sőt volt olyan sarok, amibe be sem akart fordulni. Mondjuk azt is le kellene írnom a tisztázás kedvéért, hogy még ez a karámutánzat is nagyon sáros volt, és csak félig nyírták le a füvet, mégpedig féllovardáig. A másik oldalon félméteres fű díszelgett, körötte sok pocsolyával. Csavargó pedig fél a víztől. Így biztonságosan, és erőszakmentesen beljebb mentünk, és a füvön folytattuk utunkat. Ami most kivételesen nem suhogott, de volt helyette cuppogás. Pár kör után már jött is a kedvencem: a tanügetés. Ilyen lassú ügetésben gyerekjáték volt fennmaradni, és ellazulni még élveztem is. Na de ami túlontúl és váratlanul jó, azt mindig el kell rontani. Most jött a kengyel nélküli tanügetés, amit még mindig szeretek, mert olyan szabadságérzetem van, amilyen terepen, és jobban lehet használni a lábamat. De most jön csak a rossz: kengyel nélküli könnyűügetés. Ez valahogy nem megy. Hogy miért? Mert nincs kengyel amiből fel lehetne állni. Persze tudom nem abból kéne, de megy a combom is, csak úgy látszik nem annyit, mert a hatodik körben már valahogy nem tudtam annyira kiállni. Ekkor visszaülhettem, kengyelbe rakhattam a lábam (még szerencse), mikor már kezdem volna ismét ellazulni ki kellett állnom a nyeregből. (ezért szerencse, mert kengyel nélkül nem tudtam volna) Már vagy másfél éve próbáltam ezt utoljára, meg hát 2 másodpercekig, ami oké, mert könnyű. De hosszan már régen. Ezért az első 3 próbálkozásnál 10 másodperc után már vissza is csücsültem, egyensúlyomat elvesztvén. De utána már ment, csak az edző egymásnak ellentmondó dolgokat mondott: először, hogy szorítsak többet térddel, aztán, hogy hagyjam a térdem, mert az lengéscsillapítót játszik. Na melyik? Hogy döntsem el?

 

Pár kör lépés után tanügetés, és indult a vágta! Vagyis indult volna, mert minden nem jöhet össze, és természetesen nem is jött. 1 körön át csak pattogós gyorsügetett, és ugyanabban a sarokban tudtam csak beugratni, ahol eredetileg, 1 körrel azelőtt terveztem. Pálca híján csak 1 hosszúfalon mentünk szárnyalva, aztán megunta lovam, és ismét visszaülhettem pattogni...

Jött 1 érzés: esni fog az eső. Elmondtam az edzőnek, ő meg kérdezősködött, hogy mi ez? Meg fáj valamim, onnan érzem? De nem, csak úgy éreztem... És 5 perc múlva igazam is lett: szemerkélni kezdett az eső. Ügettettem 1 kört, aztán már villámlott, és dörgött is. Az égi csatornák tovább nyíltak, és kiszabadított a karámból minket az edző, és ügettünk az istálló felé. Leugrottam a lóról, és bevittem az istállóba. Rajta hagytuk a cuccot, hátha eláll az eső, közbe kimentünk, nézni az eget. Természetesen elállt az eső, sacc per kábé 1 perc múlva. Éreztem, és mondtam a következőt: mire visszamegyünk a karámba, ismét esni fog. Nem szálltam fel a lóra, kivezettem. Mire a karámba szálltam fel, ismét pár esőcsepp esett a nadrágomra, és hallottam a kobakomon is a kopogást. Próba szerencse ismét. 1 kör sikertelen ügetésre buzdítás után már megint rákezdett az égi áldás. Még 1 kör (most már) ügetés közben 1 dézsa került valószínűleg a fejünk fölé, mert hirtelen annyi vizet kapott a ló az edző és én is a nyakamba, mintha nekünk szánták volna. Visszafutottunk az istállóba, az 1ik sarokba már majdnem beugrott vágtába, én nyomtam is, de az esőtől nem lett ennyire motivált a ló. Az istálló előtt lefékeztünk, mert az eső elöl a ló is gyorsabban szedte a lábait, még ha a vágta nem is sikerült. Ugrás le, és futás az istállóba! Bevezettem a lovat, most már végleg lecuccoltunk. Mire Csavargó elropogtatta a répáját anya állított be, én pedig búcsúztam, és rohantam a szakadó esőbe. 3negyed órát sikerült lovazni. Visszafelé még mindig villámlott, és már leggyorsabb fokozaton ment az ablaktörlő is, de alig lehetett látni (immár az ablaktörlőtől :D) Kis városunk határában is várt 1 kis meglepetés: jégeső. Hát ez szuper. Még a hangja is. Mintha valaki ránk akarta volna törni az ablakot. Aztán felragyogott a nap: én pedig kerestem a szivárványt, hiszen ebből írtunk ma felmérőt.

Anya szállt ki kinyitni a még mindig zuhogó esőben a kaput, hogy kocsival bemehessünk, ám mire én szálltam ki az immár álló kocsiból, már 1 csepp eső sem jött a felhőkből, ami szinte varázslat a 10 másodperccel azelőtti zuhétól.

Remélem máskor szerencsésebb leszek az idővel, mert az edző már azt jegyezte meg rólam, hogy én hozom a legszarabb időt...

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< December / 2016 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 608448
Hónap: 3734
Nap: 120