Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új NapLÓ 7.

2010.05.02

Ismét délután 3ra voltam beírva, de még 14:30kor is az angolt+ leckét írtam (angolból SEMMIT nem tanulunk, ezért külön foglalkozásra járok máshoz) Aztán csak arra maradt időm, hogy átöltözzek, és a cuccaimat bedobáljam a kocsiba.

Megérkezve már láttuk, hogy újra alakítottak a tájon, most már meg van az út a parkolóhoz, a parkoló per pillanat a nagy földkupac mellett van. A karámban már világossárga homok van, talán ez lesz az utolsó réteg rajta, és már csak karámfa kell... Remélem, de nem lesz szükség rá, mert következő alkalom, a várva-várt, és hiányolt terep! Ismét lepucoltam Jockeyt, még ha tudtam, hogy naná hogy nem a szépen kipucolt lovat kapom... Már negyed órája vártam megint, mikor megjött az edző a terepről. Már rajtam kívül 3an vártunk rá. A 2 kiscsaj megkapta a Csavargót, és a.... Jockeyt (:S) Hát ez az én szerencsém, nem ülhetek az én kis szétállófülű szamaramon... Az idősebb nő (talán az anyjuk?) megkapta Mulánt, és már csak 2 ló maradt az istállóban: Fortuna, és egy másik ló. Úgy gondoltam új, mert még nem láttam. Igazam volt, mert rá ültem, és az új lóról: Szenátorról már hallottam. Jegytelen pej ló, semmi különös. Azaz mégis. Félúton a szemei, és az orrlyukai között fekete folt volt. Össze volt ragadva ott a szőr, és be volt horpadva. Amúgy nagyon kedves paci volt, a feje is aranyos lett volna anélkül a seb nélkül. De nem csak ez volt: A bal mellső patája, mintha egy fogaskerék lett volna. A patája teljesen be volt repedezve, és le voltak belőle törve darabok. Pedig épp azt mondták, hogy aznap voltak ott a patkolókovácsok. Hát ővele nem tudom mit tettek! Felültem rá, jó magas 1 ló. Aztán már az első lépéseknél, a karám felé éreztem, ez nagyon nem jó neki... Le akartam róla szállni, de azt mondták, hogy ezt ki kell bírnia. Hát szerintem meg nem, de fenn kellett maradnom. Megint én voltam az éllovas, és messze a többiek előtt baktattunk. Azt hittem tényleg csak nehezen fog sántikálni, de egész gyorsan ment, ami megnyugtatott, ez aztán el is szállt a második kör után, amikor ügetni kezdtünk. Sántított, nem is kicsit, és én megint nyafogni kezdtem, nem akartam 1 szegény lónak fájdalmat okozni. De még mindig fenn kellett maradnom. Aztán átmentünk 1 átlóváltással a másik oldalra, ott már jobb volt, nem sántított annyira, de még mindig nem volt az igazi. Most már nem lehetett annyira hallani a lovak lépésének a suhogását a fűben, mert elég jól ki volt taposva az út. De a kitaposott részen belül még mindig a lovak térdéig ért a növényzet. Most nem volt annyi lovardai figura, és hál' Istennek sokszor kellett a jobb helyzetben ügetnie. Aztán az edző mindenkit hamar beállított középre, rajtam kívül. Megörültem: vagy leszállhatok, mert azt nézi, romlott-e a járása, vagy... vágta???? Ilyen lábbal? De igen, az utóbbi. Következő sarokban már vágtáztunk is, mint a szél, és vele a folyamatos paranccsal, hogy rúgjam azt a lovat. Nem rúgtam, nagyon lendületes, ringós-kidobálós vágtája volt, és gyorsan haladtunk. Ilyenkor jó bezsebelni a többiek megbecsülő tekintetét. Aztán 1. körben a beugratás helyén már vissza is állt ügetésbe, de csak két lépés erejéig. Azután már csak akkor, amikor kellett, magyarán a vágta végén. Agyon lettem dicsérve az anyuka által, hogy milyen könnyeden megyünk, és hogy nagyon jól csinálom, mire az edző beszólt, hogy ez kizárólag a lónak köszönhető, és az anyuka röfögős, mély, de hisztérikusan magassá váló nevetéssel fogadta a választ. Az edző még nevettette 1 darabig, ő is röhögött, de ő valószínűleg nem a saját viccén... Ezután megpróbált az egyik, látszólag 8 éves kislány kijönni a karám szélére, míg én besétálok középre. Pont Jockkal, a drága! De nem sikerült neki. 3 elkeseredett belül körözés után, persze meg miután az összes lónak nekiment, Szenátor meg ment volna utána. Az edző megelégelte, és újra mehettünk 1más után ügetésbe körbe. És jött a kihagyhatatlan tanügetés. Mivel magas ló, jókat dob ki, nehezebb volt bennmaradni a nyeregben. Megérezhette lovacskám is, mert lassított, annyira, hogy most már nem félkarámnyi különbség volt (1. és 2. lovas között), hanem egészen beért a csapat. Egy röpke 1körös könnyűügetés után ismét ülhettünk vissza. Nem tudom mit csinálhattam, mert abba a tanügetés.körben egyszerűen annyira el tudtam lazítani magam, és mozgott a csípőm, és nem lötyögött a kengyelben a sarkam (bár ez lehet, hogy annak köszönhető, hogy húztam 1et a kengyelszárakon) szóval minden szuper volt, de mehettünk könnyűügetni, és megálltunk, húzni a hevedereken. Aztán mentünk tovább, és megint tanügetés volt a feladat. Most ismét kényelmetlen, zötykölődés volt, és azóta fejtegetem, hogy mi lehetett akkor a jó, amit csináltam, utána meg nem... De nem jöttem rá. Aztán pár alakzat, és egy könnyűügetés volt még. Hátulról Jockey nyerített, és tudtam: megint le vannak maradva. Visszafogtam sántító hősömet, és hallottam, hogy nagykört kell csinálni. Mivel nekiállt köhécselni, hörögni, meg tüsszenteni, és később is morgó hangot adott ki, hosszabban hagytam a szárat, éppen ezért nem tudtuk bevenni a nagykört. Nem baj, majd legközelebb, gondoltam, és összeszedtem a szárakat. De nem sikerült a következő körben. Fogaimat összeszorítva magamban, de erősebben húztam a szárat, talán tönkretéve ezzel a ló puha száját. A fejét fordította is, méghozzá groteszk pózba, de ő maga nem ment. Csak az előző, eredeti helyen fordult be, ott szinte magától. Aztán újra beállt a társaság a karám közepe felé, csak én maradtam, és a Csavrin lovagló 7 éves-körüli lány. Beugrasztottam a hosszú fal előtti sarokban Szenátort, és hallottam, hogy Csavri is nekiindul. Lovam mindig vissza akart állni, így folyamatos cuppantásokkal, és füttyökkel, meg mindenféle hanggal, ami gyorsító jellegű, és ki tudtam adni pusztán a számmal: gyorsítottam. 2 kör múlva (csodálatos volt!!!) a kislány szólt, hogy ő elfáradt. Visszaálltunk ügetésbe, és Jockon ülő lány átszállt Csavrira, míg az anyja öröm, hálálkodás, és dicsőítés-áradattal öntözte kislányát. Ezzel a lánnyal mögöttem is ugyanott ugrattam be a lovamat, és ő talán 5 kör erejéig is kitartott, és valószínűleg élvezte, mert ő is nagydumás kislány, és utána ő is dumálni kezdett, és nem tudta elmondani mennyire tetszett neki, hát még én! Megint szálltam (ha létezik ilyen) a mennyország felé, legalábbis képletesen: ezt éreztem... És a sebesség! Hiába fájt a lába, gyönyörű, kényelmes, és naaagyon gyors volt... Leléptetés után leszereltem harcosomat, aztán megkapta az otthon talált legnagyobb répát. Készült róla pár fénykép, aztán búcsút intettem neki. Még viszontlátom...

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< November / 2016 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 608079
Hónap: 3832
Nap: 147