Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új NapLÓ 5.

2010.04.18

Szóval ismét mentem lovazni, de most sietve, félig az ebédet rágva, néhány répával felszerelkezve. Anyával, és egy fényképezőgéppel. Meg a hírrel, hogy majd mamám is meg akar nézni következő alkalomkor...

Belépve az istállóba azt az infót kaptam, hogy majd kicsiket kell vezetgetnem az óra második részében. Felszerszámoztam Mulánt, és mentünk ki a kényszer-karámba. Az eredetin most talaj-csere van, de én a kisebbet jobban szeretem, hiszen mindig ott történtek a fontos dolgok. (ott voltam legelőször karámban, vezettem először kört, első lovardai figuráim, és igen az itteni vágtázás is ott volt...)

Mulánnal sokat kellett lépni, ami abszolút nem baj, mert ütemes, gyors lépése van, ezt szeretem. Az ügetése nehezebb dolog, mert a lépéshez képest csiga lassúságú, és 2 kör után el is unja, hogy még akár egy kicsivel is gyorsabban kelljen mennie, így marad a csizmám, és a frissen metszett vessző, azaz pálca-utánzat. Abszolút nem lepődtem meg, mikor pár kör után ismét tanügetnem kellett, de eltartott 1 körig, míg ismét rájöttem mit kell csinálnom, hiszen Mulánnak más a ritmusa (kicsit pattogósabb), de mikor van 1 mélyedés a pálya 1ik részén, és ügetünk lefelé, az rázós...

Megtárgyaltuk oktatómmal, hogy elvben hogyan kéne pálcát átrakni a másik oldalra, egy rosszul sikerült átlóváltás után, mikor jelentősen veszítettem a kantár hosszából. Az utasítást megkaptam, de maradok az én béna bűvészkedésemnél, amitől még a ló is megijed... Ugyanis olyan hosszú volt a pálca utánzatom, hogy nem lehet mindkét szárat, és a vesszőt is fogni, és függőlegesen átemelni a ló marja felett! Tekintve, ha még ez megy is, hogy a fejem fölé kell emelni a kezemet, ha át akarom juttatni.

Aztán megérkezett a 3 kiscsaj, aki lovagolni akart, és oktatóm behozta Csavargót. Előtte persze suttyomban kipróbáltam, hogy ki tudok-e még hosszú távon állni a nyeregből, és meglepetésemre a ló ellazította lépteit alattam, és tök kényelmesen álldogáltam, aztán leültem, mert még mindig hosszú a kengyelem, és a térdtámasz csak elméletben támasztja a térdemet, meg fordítva.

Szóval bejött a 6 éves körüli lány, fel lett dobva a Csavrira, míg én féllovardákat jártam, aztán beállt mögém, és ügettem előre. Eleinte még előző órai hátasom a seggünkbe volt, aztán visszafogta magát, és hajtani kellett, gondolom, bár én is kaptam felszólításokat a gyorsításra. Az alakzatok sűrűn váltogatták egymást, alig győztem "pálcát" cserélni. És valahogy (ilyen még nem volt) eközben elfáradtam! ilyet csak a végén érzek, mikor már leszálltam a lóról, de most nem akart mozogni tekintélyes combizmom) Ráadásul az orrom is nekiállt folyni, és mikor félreálltam, kiderült a mögöttem lévő lovas nem tudja irányítani a lovát. Aztán elkezdett nyekeregni a csajszi, hogy mikor lehet már leszállni, és jött a következő lány. Vele sokat tanügettünk, és megnyugtató volt hallani a magas fűben a lovak lépteit, miközben ismét sok-sok figurát csináltunk. A 3as kígyóváltásnál például pálcát nem is, csak lábat váltottam... Ekkor meg a bokám kezdett el fájni, és én úgy éreztem lassan felmondja a szervezetem a szolgálatot. Ez nem lehetséges! Komolyan ilyen gyenge vagyok? (De mivel mazochista is, így megállapodtam magammal, hogy otthon olyan edzéseket tartok magamnak, amibe beledöglök, utána szidtam magamat eleget, de majdnem betartottam...) Mulán egyre lassabban szedegette lábai csizmám ellenére, volt mikor 1 utasításra visszakérdeztem, és visszaállt lépésbe. Majd oktató elkiáltotta magát, hogy lépés, mire Mulán úgy húzta be a satu-, és kéziféket, hogy majdnem lerepültem róla, hiszen addigra sikerült valami életet tornásznom bele...

Jött a 3. kiscsaj. A legkisebb. Alig lehetett 5 éves, de nagy volt a szája. Folyamatosan csacsogott, de nem hallottam mit, mert az oktatóval vonultak középre, és futószárazták. Én addig léptettem 1 kört, kinyújtva lábaimat, majd gyorsan vissza is raktam, mikor megszólalt az ostor. Kiderült jól tettem, mert 1 hangosabb csattanás után bakolt 1et Mulánkám, majd még egyet a következőnél. Erre kapott egyet tőlem pálcával, amire bevágott, majd többet nem firtatta a hangot, csak sunyított. Így már nem volt nehéz beugratni vágtába. 5 méter alatt olyan simán beugrott, mint annak a rendje. Elég gyors vágtába kezdett, majd a mélyedésnél elvesztettem a kengyelemet. Nem annyira zavar, pontosabban de. Igenis zavar, de nincs szükségem rá. Visszaállítottam ügetésbe, belecsúsztattam a lábam a kengyelbe, és már szálltunk, repültünk is tovább. Ez nem földi jármód, de tényleg! Igaz nagyokat dobált, már észre sem vettem, hiszen a lebegő részt most jöttem rá miért nevezik annak! Mert te is lebegsz! (na jó igazából azért, mert a ló 1ik lába sem éri a földet, de ez most lényegtelen) Egyre szűkebb köröket jártunk, és lassabban, de én még nem teltem el a vágta élményével! Aztán az oktató leállított. Mondta, hogy menjek át másik kézre, és ha elvesztem a kengyelemet is menjek tovább. Erre szólalt meg a tökmag, hogy ő aztán nem fogja soha elveszteni a kengyelét, ami roppant szellemesnek hatott az oktató szemében. Csináltam egy átváltást, aztán ránéztem a lány lábára. A kengyelt tartó szárba volt belerakva a lába. Na ja. Nehéz elveszteni azt, ami nincs....  Újabb beugratásomhoz csak azt az utasítást kaptam, hogy ha lehet, próbáljak meg fenn maradni a lovon, nem leesni, és ha mégis, ne történjen velem semmi. Ja és maradjak távol a futószáras Csavritól. Ha teljesítem, akkor kapok még 10 perc lovaglást ajándékba. Szóval beugrattam a lovat, és újra repültem, és nem vesztettem el a kengyelt, csak szálltam, és kijjebb maradtam a körön, aztán visszaállt a ló ügetésbe, és én hiába ugrattam be még egyszer, 1 kör múlva már le kellett léptetnünk. Utána leszereltem az agyon izzadt lovamat, majd az állásában megehette a nehezen megszerzett répát...

Ui: Rólam kábé 3 fotó készült, a legtöbb a 3 hete született kecskékről...

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< December / 2016 >>


Statisztika

Online: 4
Összes: 608808
Hónap: 3688
Nap: 113