Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


My riding stables 2

2011.10.20

Ha le szeretnéd tölteni, kattints ide, és 1 órás limittel, de ingyen kipróbálhatod a játékot. Csak várj pár másodpercet, és magától felbukkan az ablak.

http://www.download-free-games.com/dl/pc/my-riding-stables-2

 

Azt azért még itt az elején leszögezném, hogy ez a fajta játék nekem nem igazán jött be, de biztos van akinek igen.

Beállíthatod a kinézeted, és a ruháidat is, bár szűk kereteken belül, majd a lovad fajtáját (3), és színét is, illetve jegyeit.

A játék felülnézetes, kivéve lovagláskor. A ház szobájában kezdődik minden, ahonnan ki kell találnod a legelőig. Nagyon kevés dologgal tehetsz bármit is, de amelyikkel igen, akkor ha közel mész hozzá, a bal alsó sarokban megjelenik egy szöveg (neve a tárgynak általában) amire kattintva kiválaszthatod mit szeretnél tenni vele. A ló kivételével én mondjuk semmit nem találtam, aminek legalább 2 opciója lett volna. A másik, ami nem tetszett, hogy minden ajtót folyamatosan nyitogatni kell, A szobába közel kell menni az ajtóhoz, akkor kattintgatni az előbb leírt módon, és kimehetsz onnan. A házban pár dologgal lehet valamit kezdeni, de én nem próbáltam ki őket. Egyedül a hátsó kertbe mentem ki, mert ott lehet répát szedni. (a főbejárattal szemben lehet kijutni oda) A jobb felső darokban van pár ikon, amit használhatsz, az egyik ilyen a térkép. Ott csillagokkal vannak jelölve az érinthető dolgok.

Na szóval meg kellene keresned a legeelőt, ahonnan a lovadat behívhatod. Menj ki a házból, és menj DK-re (magyarul a térképen jelölt legalsó legbalrább lévő ponthoz). Itt az egyik kerítéshez érve megint kattintgathatsz, és lovad magától odajön hozzád. Ekkor kapsz egy vezetőszárat, és követni fog a drága. Innentől az istállót valószínűleg megtalálod, egyből balra van. Nyisd ki az ajtaját, tedd be a boxba.

Adj neki kaját, amit úgy tudsz, hogy a boxtól jobbra a fal mellé állítva van egy vödör. Menj oda, vedd fől, és a bal tartálynál töltsd meg.

Be is fedeztetheted lovad.

Csutakold le, de a lábaihoz, és a fejéhez ne érj nagyon, mert "bizalompontot" veszítesz,

Kapard ki a piszkot a patájából, de itt is ügyelj, hogy a pata középső részét hagyd békén, mert újabb pontok mennek kárba.

Ezek a pontok azért ilyen lényegesek, mert ha a lovad nem bízik benned, nem ülhetsz fel a hátára.

A nyerget az istálló jobb oldalán találod meg, vedd fel, vidd oda a lóhoz, majd amikor már rajta van minden, vidd ki a pályára, azaz amikor kijössz az istállóból menj egyenesen felfelé. Itt szedhetsz össze csillagokat ugrással, vagy a jó szemeddel is. Vigyázz, hogy a lovad energiaszintje ne menjen 10% alá. Gyorsítani egérkattintással, mozgatni pedig szintén azzal tudsz. Az ugrásra csak rá kell vezetni a lovat, méghozzá gyorsan.

 

Interneten talált képek a játékról:

My Riding Stables 2 - Screen 1My Riding Stables 2 - Screen 2My Riding Stables 2 - Screen 3

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Re: Re: ????

(niki, 2012.07.04 12:50)

a neve alatt

pötyi

(kittit, 2012.06.20 19:20)

sziasztok

azt szeretném meg kérdezni hogy egy window xp gépen le lehet tölteni rá?

??

(pötyike, 2012.06.10 16:42)

Ez a játék ugye nem vírusos ??

!!!!!!!!!!!

(bogi, 2012.06.04 19:28)

jó az oldal és nekem tetszik a játék is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenünk aló

(varga eszter, 2012.05.08 14:06)

sziia remélem le tudom tölteni ezt a fantasztikus játékot

???

(WiWii, 2012.04.22 17:00)

Ez demo vagy teljes?

sgf

(fgfdfsd, 2012.04.16 11:48)

jo ez a jatek csak az a gond hogy angol es nem tom felteni ra a nyerget s ilyen olyan dolgok...:(
hol lehet magyarul letolteni ?
es hogy ehet fedeztetni meg ilyesdmik?

Nagyon jóóó xd

(Rékuccy, 2012.03.16 09:18)

Szerintem nagyon jó játék én már le is töltöttem :))

cool

(dorka, 2012.03.11 09:10)

én ezt lefogom tölteni!!nagyon cool!!:)

wolf.love@hotmail.hu

(szasza, 2012.02.20 12:01)

jó játék!és az oldal is jó!

oldal

(Solti Rebeka, 2012.02.07 19:12)

Ez még nem írtam.
Nincs ilyen hely ahova ilyesmit lehet írni,de
király az oldal!!
:D!
:D!

Re: oldal

(EsztR /szerk./, 2012.02.09 13:57)

Dehogynem: ott a Vendégkönyv! ;D
Köszönöm szépen!

játék

(Solti Rebeka, 2012.02.07 19:09)

Nekem bejön a játék apukámnak is mindenkinek is tehát
ismerd meg a jobb oldalát mert ha csak úgy befejezted
nem a legjobb megoldás.
Ha csak nem sokáig eljutottál benne.
:P


« előző

1 | 2 | 3



 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< December / 2016 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 608807
Hónap: 3688
Nap: 112